Tizedik rész: Szívélyes fogadtatás

A teremben megfagyott a levegő, mindenki arra várt, hogy valaki, pontosabban, hogy én lépjek valamit. Csak néztem a dédnagyapámat, és azon gondolkoztam, hogy mikor láthattam utoljára. Kérdőn felhúzta a szemöldökét, amit apától is annyiszor láttam már. Még vártam pár pillanatot, mérlegeltem, hogy mennyire fog kínosan kijönni a következő tettem, majd megmozdultam. Lassan odasétáltam hozzá, mint valami magas rangúhoz, és megálltam előtte. Jace arcán egy hirtelen mosoly, majd a következő pillanatban már a karjai közé zárt, és egy hatalmas nagypapás ölelést adott.

- Hát végre találkozhatom a másik unokámmal is - suttogta a fülembe. Hangja megnyugtató volt, biztonságban éreztem magam, mintha újra otthon lennék. Bár ha jobban belegondolok, Jace hiába volt ennyire idős, kinéztem belőle, hogy kardot rántva úgy ugrik neki a szörnyeknek, mint még anno, amikor csak tanulta ezt az egészet. Óvatosan elengedett, és ismét a szemembe nézett. Megint én következtem. Alaposan végigmértem. Annyira ismerős volt, mintha kezdetektől ismertük volna egymást, mintha mindig is az életünk részese lett volna.

- Hol van Sarah? - azt hittem meg fog lepődni. Én is meglepődtem, nem ezt akartam kérdezni, de úgy éreztem, hogy amiket meg akarok vele beszélni, az nem tartozik egy egész iskolára. Elmosolyodott, és elindult az ajtó felé.

- Ha megbocsájt, Helen, nekem és a dédunokámnak lenne egy kis megbeszélni valónk - nézett szórakozottan a dékánra, akinek az arcán már nem a fegyelmet és a szigorúságot láttam.  Bólintott egyet, mire Jace megfogta a karom, és végighúzott az egész iskolán.  Folyosók labirintusain húzott keresztül, míg végül egy ajtónál megálltunk, ami szinte ugyanolyan volt, mint az ezelőttiek, csak ez mintha ápoltabb lett volna.

- A tanárok és különleges személyek ilyen "lakosztályt" kapnak. Mintha egy nyamvadt ajtó és egy fokkal tisztább szoba nem riogatna el mindenkit - zsörtölődött, miközben a kulcsát kereste a zsebébe. 

- Szóval itt ne várjak cselédeket, akik minden kívánságomat lesik - néztem még egyszer körbe a folyóson, valami mást keresve, amitől ez elüt a többitől, de megint nem találtam semmit.

- Magnus egyszer megpróbálta, esetleg tőle kérhetsz ilyen ügyben segítséget. A francba! Hogy felejthettem el? - nyitott be hirtelen a szobába kulcs nélkül. Az ajtó kinyílt. A hatalmas ablakon beáramló világosság először elvakított a folyosó sötétsége után, ugyanis ezen a részen egyik folyosón se volt ablak, csak egy-két fáklya és boszorkányfény.

- Majd megszokod - legyintett egyet Jace, és odasétált egy roskadozó ágyhoz. Először észre se vettem, hogy ül rajta valaki.

- Szóval ez lenne a nagy lakosztály? - néztem körül. A roskadozó ágyon kívül volt még egy egész jó állapotban lévő asztal, egy szék, egy nagyobb szekrény és egy másik ajtó fából. 

- Mert te sose érted be azzal, ami van - szólalt meg az ágyon ülő személy egy elég ismerős hangon. A gyomrom összeszorult, a torkomon gombóc keletkezett. Jace, mintha vette volna a lapot, ő szólalt meg helyettem.

- Lányok, ne tegyétek tönkre dédapátok utolsó napját itt, az Akadémián!

- Lehet ezt még ennél jobban is elrontani? - csattan fel Sarah. - Az étel pocsék, a ágyak feléről hiányzik a matrac és nem tudod milyen lény lapul meg a következő sarokban arra várva, hogy megegyen...

- Szóval most ki nem éri be azzal, amit kap? - vetettem oda gúnyosan. Szúrós pillantással ajándékozott meg.

- Nem tudod, hogy mi jár itt a diákoknak! - fordult sértődötten a fal felé.

- Ahogy te sem - zárta le a vitát Jace. - Ne felejtsd el, hogy te se vagy itt olyan régen!

Sarah döbbenten nézett dédapánkra, majd mint aki nem hisz a fülének, hogy elárulták,  felállt az ágyról, és bevonult azon a bizonyos másik ajtón.  Mintha egy pillanat erejéig egy fürdőszobát pillantottam volna meg. Jace fej rázva leült a székre, ami nyikorgott, amikor ráhelyezte a testsúlyát. Fáradtan tűnt, sebezhetőnek. Kedvem lett volna odamenni hozzá, és megölelni, de nem tudtam, hogy az ilyen szituációba megengedett lenne-e, hiszen ő Jace. Jace Herondale, aki annyit mindent vitt már végbe. Én pedig csak egy lány, aki nagy nevet visel.

- Tudod, - törte meg a csendet - Árnyvadásznak lenni sose könnyű. Mindig készenlétbe lenni, eldönteni mi a helyes, mi tartozik előbbre, mert Árnyvadászként az első és legfontosabb kötelességed harcosnak lenni. A család az csak másodlagos.

- Ezért nem jöttetek sose? Mert mindig volt fontosabb dolgotok a családotoknál? - Jace keserűen nézett rám. Elég gondja lehetett nélkülem is, és most jövök én, a sértődött kamaszlány, aki számonkéri olyan apróságokért, hogy miért nem jelent meg egyszer sem az életében.

- Ez nem ilyen egyszerű, Teresa...

- Tessa. Nem szeretem a teljes nevem - halvány mosoly jelent meg az arcán, mintha egy emlékbe lépett volna be.

- Teresa. Tudod kitől van ez a név, ugye? - nézett rám kíváncsian, mint egy tanár, aki éppen a kedvenc diákjától várja a feleletet.

- Persze, ki ne tudná? Még egy nagy név, én pedig még nagyobb árnyék leszek!

- Ez nem így van Teresa! Hatalmas dolgokat vihetsz még végbe, akárhogy hívjanak is. Hisz, itt vagyok én, az élő példa rá! Nem a neved vagy a származásod számít, csak az, hogy mit viszel végbe.

-  Én valahogy nem így látom - ültem le szomorúan az ágyra, és gondoltam vissza azokra a dolgokra, amikor ebből bajom volt. A fürdő ajtaja hirtelen kinyílt, és Sarah rémülten jött ki. Értetlenül néztünk hol rá, hol a mögötte lévő helységbe, de nem tudtuk eldönteni, hogy mi baja lehet, ezért feltettem a nagy kérdést.

- Minden rendben?

- Úgy nézek én ki? - csattan fel. - Egy patkány! Egy nyomorult patkány ugrott a fejemre, és futott végig a lábamon. Én abba a fürdőbe biztos nem megyek be még egyszer!

- Nem kell - nevetett fel Jace. - Hacsak nem a nővérednél akarsz tusolni - kivert a víz. Hogy micsoda? Felálltam és berohantam az említett helyiségbe. Hát mit ne mondjak, nem ütött el az eddigi színvonaltól. A kádat enyhén rozsda ette, a wc nem csillogott a fehérségtől, de még fehérnek se látszott. Volt még egy rozsdás kézmosó és egy mocskos, repedt tükör.  Felkapcsoltam a lámpát, de az csak felvillant és kihunyt. Remek! A szagról már említést se teszek. Csalódottan visszakullogtam, és leültem az ágyra.

- Miért a te szobádat kapom?

- Mert valószínűleg, amíg ez a helyzet meg nem oldódik én nem jövök már vissza. 

- Nem erre akartam kilyukadni. Nincs külön férfi és női részleg?

- Ez olyan luxus itt, amit csak Magnus kaphat meg - nevette el magát Sarah, majd mintha eszébe jutott volna valami. - Hacsak nem tudsz magadnak egy egész emeletet varázsolni. 

- És miért hoztál ide? - jutott eszembe, hogy otthagytuk a többieket az ebédlőben. - Még azt se tudom, hogy diák leszek vagy tanár.

- Ugyan már, mindenki tudja, hogy téged raknak be az elsők között tanárnak - mondta unottan Sarah.

- Ez így igaz - helyeselt Jace, de nem látszott gondtalannak. - Készen állsz te ezeket tanítani? - mutatott a húgom felé. - Átéltem velük pár órát, de az nem volt valami kellemes.

- Jace papi kezd kijönni a formájából, csak ne akarja beismerni - forgatta a szemét Sarah. - Velünk semmi baj nem volt.

- Jace papi?

- Mégis csak egyszerűbb kimondani, mint hogy dédnagyapa - nevette el magát Jace. - És most, hogy már elbírjátok egymást viselni, menjünk enni! Tudok szerezni a konyháról valamivel ehetőbb kaját - indult az ajtó felé meg se várva, hogy mit reagálunk.